Névnapi versek

[1]  
Arany János
Itt ülök, az órák hosszu voltát mérvén,
Minden társaságom egy homályos lámpa:
És nincs földi lélek, aki erre térvén,
Jó estét kivánni benyisson szobámba.

Nem tevék talán szert soha jó emberre?
Boldogtalan, aki nem bir egy baráttal:
S én az enyéimről meghiszem, ismerve,
Hogy ők, mint szerencsém, nem fordultak háttal.

Szűk ugyan lakásom, kényelmet sem adhat,
És gazdája sorsát követi a konyha:
De egy-két barátot mégis befogadhat
S tűzhelyem hiányát kebelem pótolja.

Hát miért nem jőnek egy bizalmas szóra,
Hogy velök megosszam a kevést, amim van:
Szívemet legalább, ha egyéb nem volna...?
Oh, - mivel nyugosznak néma süket sirban!

S hol a puszta domb és egyszerű faoszlop,
Mely szentté jelölje a föld egy zugolyját,
Azt, hol testi részök sár-elemre oszlott
S a feltámadásra magukat kiforrják?

Volt-e kéz, midőn a végsugár kilobbant,
Eltakarni üszkét hamvas szemeiknek?
És fohász, midőn a föld reájok dobbant,
Nyugalmat kivánni hült tetemeiknek?

Vagy talán a szélvész s rengeteg folyói
Jöttek el - nem lévén emberekben részvét -
Temetés helyett a messzeségbe szórni
Szegény boldogoknak rothadékony részét?

De hová juték? hisz örömünnep van ma...
Ünnep? igen, az van; de öröm nincs jelen:
Nevem ünnepét én - zárkozván magamba -
Ti, kedves halottak, tinektek szentelem!

Mint az elhagyott sír, lelkem oly kietlen,
Örök éjjelében csak rémeket látok:
Hadd gyujtsak ma benne - kiket úgy szerettem,
Azok emlékéül egy-egy kis világot!

Kis mécsfényt neked is, korod büszkesége,
Lángszellem! ki jövél s eltünél... de hova? -
Mint üstökös, melyet élők nemzedéke
Egyszer lát s azontul nem lát többé soha!

Oh! ha tán sok évek, tán lehúnyt századok
Multán visszatérendsz, öltve más alakot:
Legyen boldog e nép s örömed oly tiszta,
Hogy ne kivánkozzál többé mennybe vissza!
Arany János
Kedves jó barátunk, Francisce Mentovich!
Búban, fájdalomban te sohase voníccs,
Sőt a gondok felé még csak ne is konyíccs,
Minket bús pofával sohase szomoríccs.

Hanem legyen élted az üdvtől otromba.
Nőjjön örömöd, mint esőtől a gomba.
Gyönyöreid háza sose düljön romba.
Az ég hozzád soha ne legyen goromba.

Miképen Aeneás bujdosott Trójából:
Bujdossék a balsors szíved kunyhójából;
Legyen élted szép fa, mit nap s szellő ápol,
Sokakra árny készül lomb-koronájából.

Fa, melynek gyökerén nem rágódik féreg,
Életnedvét meg nem keseríti méreg,
Mert a barátság és szerelem testvérek,
A csizma sarkába szükséges a kéreg.

Sose törjön félre kedved csizmasarka,
Legyen örömödnek bugyogója tarka,
Ne legyen életed rövid, mint nyúl farka,
A sorsnak irántad ne legyen szűk marka.

Boldogságod fénye legyen szép szivárvány,
Rajta, mint egy hídon, szép tündérek járván,
Ne bántson a métely, sem másféle járvány,
Hanem oly erős légy, valamint a márvány.

Élj soká, barátom, becses kontentumod
Szerinti napokat, míg e pályát futod,
S ha végtére elér emberi fátumod,
Milliókról szóljon a testamentumod.

Ezeket szörzötték egy hideg szobában,
János mester egyik, Arany mostanában,
Továbbá Szász Karli, gondolván magában,
Hogy jót kívánni is jobb kadenciában.
Ismeretlen
Te vagy most e pillanatban a legkedvesebb,
Nekem ezen a földön;
Nincs hozzád hasonló jelenség, aki fontosabb,
Lenne a világon

A rózsa a te védjegyed, és ezt mindketten,
Tudhatjuk;
De a szépségedet soha semmihez sem,
Hasonlíthatjuk

Te vagy maga a mennyország, ki kényeztet,
Akkor is, ha meghalunk;
S vigyázz ránk odafenn, ha majd mi bajba,
Is kerülünk

Így térden állva mondom neked, tartsál ki még,
Mellettem;
Mert te vagy a földön nekem csak az,
Egyetlen

Boldog névnapot kívánok,
S már is adok ajándékot;
De csak, ha megígéred,
Melletted mindig kitarthatok.
József Attila
Rózsás ajkaidon mámoros élet él,
munkás két kezeden nyílik a friss tavasz,
hajlós-szál derekad - nincs fakadóbb virág!
Hűs és drága zafír szemed.

Nem dícsérhetem én termetedet sehogy.
Oly mű nincs sehol, ó, mely vele érne fel -
márványkőben a vér: kő, nem igaz, nem él.
Benned vér dübörög, piros.

Istentől ragadott bronzkoszorú hajad,
arcod lent a pokol dús tüze érlelé,
dombor kebled, ime, fénylik, akár a gyöngy.
Krisztust vesztene el bokád!

Te vagy Máriaként asszonyok asszonya!
Nem méltó tereád senki se, jól tudom.
Ám én azt akarom, hullva borulj elém,
mondván: El ne veszíts! Szeress!
Lakatos Réka
Legjobb barátom vagy te nekem,
Mindig kitartottál mellettem.
Köszönöm a veled töltött pillanatokat,
Tőled kaptam a vigasztalásokat.

Megvédtél,ha szükség volt rá,
Vigasztaltál,ha szememen könny rohant át.
Jó barát vagy, nincs hozzád fogható,
Veled leszek én is,mert így helyénvaló.

Hálám üldözni fog téged a sírig,
Ha szükség lesz rám,nem hagylak majd sírni.
Ott leszek,amíg csak élek,
Soha nem feledlek téged.

Elég a dumából, ez a te nevednek napja,
Sok jót és szépet erre a napra.
Nem húzom az időt, mert megbánom,
Egyszerűen: Boldog Névnapot Kívánok
Noemi
Ősz

Írta: Noémi:)

Tövist virágzik az idő,
mázsás kódot a levegő,
légüres bánatok lebegnek,
szállnak,zuhannak,leesnek.

Avar hullámzik,bokámat
nyaldossa,szívemig fölárad
-ősz,te szilaj,te szomorú,
kegyelmes szívbeli háború,

add, hogy a szemem szép tágra,
kerekedjen a világra,
s legyen a szavam oly könnyű
s oly éles, mint a tavaszi fű.
Olsóczki Géza
Névnapod alkalmából nem kívánok egyebet, csak hogy csöndes lépteid kísérje a szeretet. Életedre áldás szálljon, jó szívedre nyugalom, legyél mindig nagyon boldog soha se érjen fájdalom. Szép neved napjára nagyon sok szépet, legyen vidám derűs számodra az élet, mint az első gyöngyvirág az erdő közepén, te is úgy virulj névnapod ünnepén!
Vörösmarty Mihály
Kár hogy a pap megkeresztelt,
Jobb volnál pogánynak,
Mert pogány vagy és kegyetlen
Híved fájdalmának.

Vagy ha már meg kelle lenni,
Mondtak volna másnak,
Szép-, hamisnak, kellemesnek
Csak ne Laurának.

Mondták volna: légy gyönyörré
Mindenek szemében,
És örömnek kútfejévé
Férfiak szivében;

Vagy neveztek volna inkább
Fájdalom napjának,
Gyötrelmemnek, bánatomnak,
Búm okozójának.

Gyötrelem bár s bánat és bú,
De az enyém volnál,
Már keresztségedtől fogva
Lelkemhez tartoznál.

Hát ha még jobb szíved volna,
Hátha még szeretnél,
Lelke lennél életemnek,
Drágább en lelkemnél.

Nincs az a kincs, nincs dicsőség,
Melyért od'adnálak:
Egy életre elég volnál
Isten áldásának.
Vörösmarty Mihály
Ugy áldjon meg isten neved napján,
Hogy beérhesd vele minden órán.
Legyen élted mint a virágos fa:
Remény s öröm virágozzék rajta.
Mely sok szívnek keserű gyötrelem,
Legyen neked édes a szerelem.
Igaz legyen, s mindig hű, szeretőd,
Ki jobban szeressen, mint te szereted őt.
Bánat ha ér, legyen az rövid éj,
S utána hosszú boldog nap a kéj.
S bárhova visz tőlünk a szerencse,
Lépésidet emlékünk kövesse.
S rokon érzet tartson köztünk hidat:
Te se felejtsd távol barátidat.
Vörösmarty Mihály
Ugy áldjon meg isten neved napján,
Hogy beérhesd vele minden órán.
Legyen élted mint a virágos fa:
Remény s öröm virágozzék rajta.
Mely sok szívnek keserű gyötrelem,
Legyen neked édes a szerelem.
Igaz legyen, s mindig hű, szeretőd,
Ki jobban szeressen, mint te szereted őt.
Bánat ha ér, legyen az rövid éj,
S utána hosszú boldog nap a kéj.
S bárhova visz tőlünk a szerencse,
Lépésidet emlékünk kövesse.
S rokon érzet tartson köztünk hidat:
Te se felejtsd távol barátidat.

Töltsd fel te is kedvenc versed!

Add meg az email címed:
Szerző:
Vers:
 
Captcha image
Írja be a kódot:

Facebook oldal


Add to Google
Keresés